A gyerekek és a szülők kedvence, a fészekhinta

Sokféle hinta fajta létezik már a napjainkban és mind rendkívül előnyösek a gyerekeinkre való tekintettel. Viszont a mostani cikkünkben különösen a fészekhinta hatásait szeretnénk jobban elemezni, hogy még több szülő megtudja érteni miért egy elképesztő választás.

Ha a fészekhintának csupán a biológiai hatásait vizsgáljuk és azt, hogy mennyire hatékony a gyerekek fizikai tulajdonságainak a fejlesztésében, már láthatják is a szülők miért van rá szükség, akár még az otthonokban is. Döbbenetes, hogy mennyire harmonikussá teszi a két agyféltekének a kooperációját és így a fészekhinta hatására jobb lesz a gyerekek mentális képessége, ábrázolása, sőt a teljes gondolkodása. Ennek eredményére egyszerűbben fog megvalósulni az írás, számolás és az olvasás elsajátítása is.

A gyerekek esetében nagyon fontos a megfelelő egyensúlyozásra való érzék kialakulása, amiben rengeteget segít a fészekhinta használata. Javul a mozgáskoordináció is és ami jó hír a zenészek, illetve a zenekedvelők számára, hogy a ritmusérzék is jelentős pozitív változáson megy keresztül.

Viszont itt még nincs megállás, hiszen a fészekhintáról érdemes tudni, hogy a lelki hatásai miatt is szereti rengeteg gyerek. Miközben rajta játszanak csökken a szorongás és a félelemérzet, aminek hatására egészségesebb lesz a csöppségek érzelmi világa is. Annyira kellemes és nyugtató a ringatása és békével tölti el őket és megszerethetik a többi típust is, ha esetleg addig tartottak ezektől. Ilyenkor gyakran jobban megnyílnak a gyerekek és őszinte beszélgetések születhetnek a hintázás közben.